Dokumentumok

Az Élet az Erdőben című projekt célja a magyarországi Natura 2000 erdők védelmének elősegítése az erdőtulajdonosok, az erdőgazdálkodók, az erdészeti igazgatási szervek, a lakosság és más érintett csoportok együttműködésének kialakításával, a szereplők közötti aktív kommunikáció erősítésével. A projekt legfőbb törekvése, hogy közös tanulási folyamatot kezdeményezzen az érintettek aktív részvételével, amelynek eredményeképpen hatékonyabban érhetőek el a Natura 2000 program céljai.

A projekt a WWF Magyarország vezetésével, valamint a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége, az Országos Erdészeti Egyesület, a Pilisi Parkerdő Zrt. és az Europa Media Nonprofit Kft. közreműködésével valósul meg.

Az „Élet az erdőben” című projekt hozzájárul a biodiverzitás csökkenés megállításához, az európai erdők természetvédelmi státuszának és multi-funkcionalitásának megszilárdításához és a fenntartható erdőgazdálkodás elterjesztéséhez. Az alábbiakban a projekt által összegyűjtött tudás dokumentumait közöljük.

Az oldal készült az Élet az Erdőben projekt keretében az Európai Unió LIFE+ Information and Communication programjának és az Agrárminisztérium pénzügyi támogatásával

 

A LIFEinFORESTS projekt eredményei

Élő erdő konferencia előadások

I. plenáris - Pawel Pawlaczyk
I. plenáris - Zivan Veselic
I. plenáris - Dr. Erich Mayrhofer
I. plenáris - Lucie Trokanová
II. plenáris - Dr. Varga Ildikó
II. plenáris - Dr. Tímár Gábor
II. plenáris - Duska József
II. plenáris - Csépányi Péter
1. szekció - Partos Kálmán
1. szekció Lackó Péter
2. szekció - Dr. Szmorad Ferenc
2. szekció - Králl Attila
2. szekció - Dr. Vadász Csaba
2. szekció - Dr. Markovics Tibor
3. szekció - Lapos Tamás
I. plenáris - Rakonczay Zoltán
II. plenáris - Dr. Király Gergely
I. plenáris - Ulrich Mergner

Élő erdő konferencia poszterkiállítás

Bali et al._A Szalafő Erdőrezervátum (ER-53) különböző fás élőhelyeinek arachnológiai vizsgálata
Borbás Fanni - Természetközeli erdőgazdálkodás
Búzás Előd - A holtfa szerepe és gyakorlati vonatkozásai Natura2000-es erdőkben
Demcsák-Koltai - Közösségi jelentőségű erdei élőhelyek - Természetvédelmi célú erdőkezelés
Fehér Adél - Cseres-tölgyesben kialakított lékek növényzetének vizsgálata a Dudlesz-erdő területén
József Júlia - A természetvédelmi erdőkezelés hatásai hazai lombhullató erdei élőhelyeken
Komlós Mariann - A fekvő holtfa mennyiségi és minőségi becslése a Soproni-hegyvidéken
Zoltán László - Az elegyfák szerepe a természetközeli erdőgazdálkodásban
Andrési Réka - A taplógombákat lebontó leggyakoribb rovarfajok bemutatása
Kiss Csilla - A csilpcsalpfüzike (Phylloscopus collybita Vieillot, 1817) populációdinamikájának vizsgálata a Tömördi Madárvártán az 1998-2014-es időszakban
Kollár Tamás - Lékekben kialakuló biotikus és abiotikus tényezők összefüggéseinek vizsgálata cseres és gyertyános-tölgyes erdőkben
Molnár et al. - A meszes homoki erdőssztyepp-komplex recens vegetáció-dinamikájának leírása, különös tekintettel a kocsányos tölgy természetes újulatára

Előadássorozat a természetes erdőkért a Soproni Egyetemen

Duska József: Élet az erdőben kommunikációs program
Laczkó Péter - Natura 2000 magánerdő gazdálkodói szemmel
Schmotzer András - Natura 2000 Közösségi jelentőségű fajok és élőhelyek bemutatása
Szmorad Ferenc - A Natura 2000 hálózat kialakítása és működtetése Magyarországon
Tímár Gábor - Natura 2000 szempontok érvényesítése a hatósági munkában
Frank Tamás - Natura 2000 célok megvalósítása erdőterületeken, természetvédelmi erdőkezelés

LIFEinFORESTS kommunikációs anyagok

Élő Erdő konferencia felhívás
Life In Forests Conference - Save The Date
Példaértékű szakmai tevékenységet folytató erdőgazdálkodók
Meghívó és program: börzsönyi tanulmányút, Hiúz Ház Erdei Iskola és Látogatóközpont. 2018. április 23-24
LIFEinFORESTS szórólap, 2015
LIFEinFORESTS leporelló, 2016
Természetes Erdeink poszter pályázat A4

LIFEinFORESTS prezentációk

Fahasználatok természetvédelmi szempontú jelölése különös tekintettel a Natura 2000 erdőkre c. képzés: I. A hazai Natura hálózat kialakítása: előzmények, kijelölés, jogi háttér, monitoring
Fahasználatok természetvédelmi szempontú jelölése különös tekintettel a Natura 2000 erdőkre c. képzés II. A magyarországi Natura 2000 erdők fenntartásának alapvető kérdései
Fahasználatok természetvédelmi szempontú jelölése különös tekintettel a Natura 2000 erdőkre c. képzés III. Terepi gyarkolat elméleti bevezetője: A marteloszkóp nevű fahasználati jelöléseket oktató módszer bemutatása
Tímár Gábor - Natura 2000 szempontok érvényesítése a hatósági munkában
Natura 2000 erdők kezelése képzés magánerdő-gazdálkodók részére: Verók Tamás: Az erdőgazdálkodók kötelezettségei és a magánerdő-gazdálkodók által igényelhető támogatások
Natura 2000 erdők kezelése képzés magánerdő-gazdálkodók részére: Dr. Csóka György: Mire jó a diverzitás az erdőben?
Natura 2000 erdők kezelése képzés magánerdő-gazdálkodók részére: Dr. Szmorad Ferenc: Natura 2000 erdők fenntartásának gyakorlati kérdései
MEGOSZ fórum - Duska József (MEGOSZ): Tájékoztató bevezetés
MEGOSZ fórum - Bódis Pál (WWF): A WWF és a Nemzeti Park Igazgatóságok tevékenysége az "Élet az Erdőben" projektben
MEGOSZ fórum - Jamniczky Zoltán (DINPI): Nemzeti Park Igazgatóságok AZ „Élet az erdőben” rövidcímű projektben
MEGOSZ fórum - Mező Hedvig (BNPI): A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság akciói
MEGOSZ fórum - Duska József (MEGOSZ): A 2014-2020 közötti Vidékfejlesztési Program (VP) erdészeti intézkedései
MEGOSZ fórum - Duska József (MEGOSZ): LIFEINFORESTS - Élet az Erdőben kommunikációs program
MEGOSZ fórum - Szatmári Adrienn (KNPI): A Kiskunsági Nemzeti Park néhány Natura 2000-es erdőterülete és az ott előforduló jelölőfajok
Fahasználatok természetvédelmi szempontú jelölése különös tekintettel a Natura 2000 erdőkre c. képzés: IV. Kibővített tananyag

Nemzeti parkok magazinjának LIFEinFORESTS különkiadása

Két víz köze - Kiskunsági Nemzeti Park - 2016 ősz
Cincér újság - Duna-Ipoly Nemzeti Park - 2015 ősz
Két víz köze - Kiskunsági Nemzeti Park - 2017 tél
Zöld Horizont - Bükki Nemzeti Park Igazgatóság - 2016 ősz

Projekt videók

Erdőgazdálkodók a természetes erdőkért 1
Erdőgazdálkodók a természetes erdőkért 2
Erdőgazdálkodók a természetes erdőkért 3
Erdőgazdálkodók a természetes erdőkért 4
Erdőgazdálkodók a természetes erdőkért 5
Mi fán terem az erdő? 1
Mi fán terem az erdő? 2
Mi fán terem az erdő? 3
Mi fán terem az erdő? 4
Mi fán terem az erdő? 5
Mi fán terem az erdő? 6

További kiadványok

Natura 2000 Area Calculation table
Natura 2000 Newsletter
EU enlargement and the Nature Directives
New Guidance Handbook on financing Natura 2000 (Part 1)
New Guidance Handbook on financing Natura 2000 (Part 2)
Life Publications
The Provision of Forest Ecosystem Services: Volume I: Quantifying and valuing non-marketed ecosystem services. European Forestry Institute. What Science Can Tell Us 5, 2014
The Provision of Forest Ecosystem Services: Volume II: Assessing cost of provision and designing economic instruments for ecosystem services. European Forestry Institute. What Science Can Tell Us 5, 2014
Natura 2000 and forests: Assessing the state of implementation and effectiveness European Forestry Institute. What Science Can Tell Us 7, 2017
Towards a sustainable European forest-based bioeconomy – assessment and the way forward. European Forestry Institute. What Science Can Tell Us 8, 2017
Implementing Criteria and Indicators for Sustainable Forest Management in Europe. EFI 2013
Integrative approaches as an opportunity for the conservation of forest biodiversity. EFI 2013
ThinkForest: Integrating biodiversity conservation in forest management. EFI 2015